Molnár Éva

 

Egy moziban nőttem fel.
Télen zárt, nyáron kertmozi volt.
A legkülönfélébb kulturális hatások, a világ, képek általi megismerése mellett, minden este lekötött a csillagos égbolt kémlelése.
„ Jó lenne ott fent egyszer szétnézni!” – ez a gondolat járt a fejemben.
Egyszer hallottam valamit arról, hogy van horoszkóp és van asztrológia.
Később, már felnőttként, egy munka során találkoztam Németh Alajossal (Bikini együttes vezetője, basszusgitáros). Lojzi egy csodás kaput nyitott meg előttem. Komoly érdeklődést mutatott az asztrológia iránt. A születési dátumom alapján fantasztikus jellemrajzot adott. Ezzel a pillanattal nem csak a barátságunk vált örökérvényűvé, de elköteleződésem az asztrológia iránt is itt vált véglegessé. Lojzi ismertetett össze Dr. Janák Lajossal ( Baktay Ervin Asztrológiai Iskola alapító igazgatója és a Baktay Egyesület elnöke ), aki véleményem szerint Magyarország
egyik a legnagyobb tudású asztrológusa. Számára ez a tudomány, valóban tudomány.

Minden amit tudok, tőle tanultam. A Baktay Ervin Asztrológiai Iskolát 1998-ban végeztem el, kitűnő eredménnyel. (1994-98-ig tanultam ott.) Közben az élet mellém, hozzám csatolt még két meghatározó személyiséget. Szepes Mária, örök rokonom az asztrológián belül a karakterológia irányt erősítette bennem.
Jankovics Marcell , aki mentorom és közeli barátom volt, fantasztikus mitológiai történetekkel bővítette a tudásomat. 2000-től különféle médiumok számára írtam heti, havi horoszkópot. (Természetgyógyász Magazin, wellnesscafe.hu, cosmopolitan.hu, valamint MarieClaire print és online. Ez utóbbi mai nap is tart.)

Az élet egy huszárvágással 2007-ben eltávolított az eredeti hivatásomtól. Utólag már tudom, hogy eljött az idő, hogy a jelenlegi szenvedélyemnek hódolhassak. Akkor, abban az embert próbáló időszakban egyedül Dr. Janák Lajos nyújtott segítő kezet. Elhívott tanítani a Baktay Iskolába. Tizenhat éve tanítom szinte valamennyi évfolyamot. Szám szerint nehéz lenne felmérni, hány asztrológus képzésében vettem részt. Jelenleg a tanítás mellett a Baktay Ervin Asztrológiai Egyesület alelnöke is vagyok.

Természetesen az évek során a valamikor megszerzett alaptudásom kölcsönhatásba lépett a személyiségemmel, egyéb tanulmányaimmal és a tapasztalatom is gyűlt. Így alakult ki az, amit jelenleg tudok nyújtani az érdeklődőknek. A Baktay mellett a Mantra Szabadegyetemen is tanítok. Most pedig elkezdődik az Éden Központtal való együttműködés, amit izgatottan és érdeklődéssel várok.
Köszönöm Nyerges Dórinak a megtisztelő felkérést!
Bp. 2024. 01. 10. Molnár Éva