Mesélő gyermekrajzok

gyerekrajz

A gyerekrajzokban megjelenik a gyermekek érzelmi élete, szociabilitása, énképe, a környezethez való viszonyulásmódja. A rajzaik utalnak a lelki állapotukra, az intellektuális szintjükre, és gyakran kezdődő betegségek korai diagnosztizálására is alkalmasak. Minden rajz üzenetet tartalmaz. Azon minden egyes színnek, formának komoly jelentősége van. Ennek oka, hogy a gyerekek nem azt rajzolják le, hogy milyen a világ a valóságban, hanem azt, amit tudnak róla. Így az alkotásaikból megtudhatjuk, hogy milyen készségekkel rendelkeznek, mennyire erős az akaratuk, milyen az önértékelésük, hogy hogyan tudják kezelni a szélsőséges érzelmeket, hogy milyen a kapcsolatuk a testvérekkel, szülőkkel, hogy milyen a kommunikációs készségük, hogy mennyire barátkozók. Az előadás során áttekintjük a gyerekrajzok rövid fejlődéstörténetét a
kisgyermekkori firkáktól a kamaszkor érzékletes, szimbolikus rajzain át, egészen a felnőttkori, sokszor műalkotásként is értelmezhető rajzérettségig. A számos elkészült alkotás elemzéséből pedig betekintést nyerünk az adott gyermek belső világába, konfliktusaiba. A rajz a lélek szimbolikus nyelve, üzeneteket közvetít a tudattalanból. Hatékony segítséget nyújt abban, hogy általuk jobban megértsük gyermekeink lelkének
változásait.

A gyermekedről a rajzelemzés révén megtudhatod: 

– milyennek látja a világot;
– milyen készségekkel rendelkezik;
– mennyire erős az akarata, milyen az önértékelése
– milyen az érzelmi élete – hogyan tudja kezelni a szélsőséges érzelmeket
– milyen a kapcsolata a családjával (szülők, testvérek)
– milyen a kommunikációs készsége, mennyire barátkozó.

gyerekrajz3

Tematika

1. Bevezetés2. Beszélgetés a befejezett rajzról

a/ általános kérdések
b/ a rajzfolyamatot érintő kérdések
c/ az alkotáshoz kapcsolódó kérdések
3. A rajzok fejlődéslélektani állomásai
a/ firkálás
b/ presematikus ábrázolásc/ sematikus szakasz
d/ realizmus
e/ serdülőkor
4. Az érzelmi állapot megjelenése
a/ szín
b/ méret
5. Az emberrajz és jellemzői
6. Családrajzok és jellemzőik
7. Értelmezési szempontok
a/ cselekvésk
b/ elhelyezés
c/ térbeli távolság
d/ formai jegyek
e/ stílus

gyerekrajz1

.A tanfolyam időpontjai:  (09.00- 15.00 – ig)

Szervezés alatt.
Jelentkezés folyamatos.
 
A tanfolyamot vezeti:  Király Szilvia
.
Amit a saját fejlődésed érdekében be kell ruháznod: 40.000 ft/fő/ 2 nap

Helyszín: ÉDEN Központ (1134 Bp.  Váci út 67. I. emelet)

 

Előzetes bejelentkezés szükséges!

 

Jelentkezés: 

ÉDEN Oktató Központ
Tel.: 06-70-948-40-32
E-mail: info.edenkozpont@gmail.com