Éva Ilona

 

 

,A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert amikor bennünket elküldtek, az útrabocsátó Hatalom így szólt:

Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg… Most eredj és élj, mert a világ a tied!” / Hamvas Béla

 

 

Viktória nagyanyám a legnagyobb természetességgel keverte, rakosgatta a vetőkártyát vasárnap délutánonként a barátnőinek. Így hát, már tízéves koromban saját kis kockás hátú cigánykártyám volt. Iskolásként művészeti pályára készülődés közben jóga és asztrológia klubba jártam, pusztán csak azért, mert érdekelt. Majd az idők folyamán egyre nagyobb teret kapott az életemben az ezoteria, a parapszichológia, a természetgyógyászat, és a füves nagyapámtól örökölt gyógynövényismeret. Eleinte csak tanácsadással foglalkoztam, majd 2000-ben tanítani kezdtem, azután szakmai publikációkat tettem közzé és könyveket írtam.

A cigány kártya mellett minden típusú kártya vonzott… a magyar, a Tarot, a Lenormand. Lenormand kisasszony kifinomult stílusú szalonkártyája megragadta a lelkem. Szinte tudományos szimbolikája, fantasztikus álomképei, elegáns és egyben különleges vetési módozatai idővel szakértővé avattak. Boszorkányos munkatársnőim szerint a Lenormand kártyavető tankönyvet nem én írtam, hanem Lenormand kisasszony súgta, mert Lenormand revolúció van, Marie Antoinette, Robespierre, Napoleon és a Bourbounok udvari jósa visszatért. Lenormand-lázban ég egész Amerika, Franciaország, Nyugat-Európa és most már kis hazánk is. Kiváló művészek, festők, grafikusok alkotják egymásután a gyönyörű Lenormand típusú kártyákat. Bármi légyen is a kérdés, a Lenormand mindenre tudja a választ. 2017. szeptemberétől itt, az Éden Oktató Központban fogom megosztani a tanulókkal a Lenormand kártyavetés művészetét. A gyakorlati elemeket is tartalmazó kurzusra szeretettel várok minden kedves érdeklődőt.

Szintén itt, az Édenben tanítom a nagymesterek örökségét, a Test-lélek vizuál-diagnosztikát. E csodálatos tan a külső jegyek alapján térképezi fel a test és a lélek állapotát, mely szerint a fiziológiánkban megmutatkozik a tudatalattink, a születési cél, a vágy energiája, az öröm és a betegség egyaránt. Vajon mit jelent a hosszú láb, a beszéd közbeni erős gesztikuláció, a cimpa nélküli fül, az eltűnő körömhold, a duzzadt szemhéj? Vajon mely testi jegyekből olvasható ki a vese alul működése, az epekő, a vastagbélgyulladás, a harag, a szerelmi csalódás vagy az önzés állapota? A Test-lélek vizuál-diagnosztika tanai által a spirituális állapotfelmérés tudománya sajátítható el a spirituális pszichológiai tanácsadóképzés keretein belül.

 

Témaköreim:

Lenormand kártyavetés

Parapszichológia

Test-Lélek vizuál-diagnosztika

Gyógynövényismeret

Bach virágterápia

Aromaterápia

Tündérmitológia