Szimbolikus Szellemi Piramis Tarot Éves elemzés 2018

 

Ismét mögöttünk egy év! Kinek örömöt, kinek próbákat, kinek sikereket, kinek kihívásokat hozott, de leginkább ezt is-azt is.

Bárhogy is volt, adjunk hálát minden pillanatért, hogy itt lehettünk, és haladhattunk utunkon.

Most tekintsünk előre, mert „mindennek megvan a maga ideje, és kijelölt ideje van minden dolognak az ég alatt.”

Arra szólítalak, gyere el és nézzük meg a Szimbolikus Szellemi Piramis Tanát segítségül híva, milyen lehetőségeket tartogat számodra az előtted álló év.

Évente kétszer adódik alkalmunk bepillantani a sors titkos vegykonyhájába. Az egyik pillanat a születésünk napja. A másik január hónap, a nagy éves fogadalmak ideje.

Te is tettél az év elején fogadalmakat?

  • végre ledobom azt a …..kilót, ami csak úgy észrevétlenül felcsusszant…
  • na most már tényleg elkezdek foglalkozni a rajzolással, festéssel…..már összevásároltam minden szükséges eszközt, de csak porosodnak a sarokban….
  • leteszem a cigit…..
  • többet foglalkozom az egészségemmel…

Én csak a saját fogadalmaimat szedtem össze, amiket évről évre elismétlek, aztán eltelik egy hét, kettő, és már a papírt sem találom ahova nagy hirtelen felírtam őket.

A sor végtelen. Gondold végig, Te miket szoktál megfogadni, hogy aztán rövid időn belül ismét a feledés homályába merüljön a nekibuzdulás.

Miben segít, ha tudod milyen energiákat tudsz használni terveid megvalósításához:

  • felkészülhetsz, ha nehézség látszik,
  • erőt és hitet ad bizonytalan helyzetekben,
  • terveidet, céljaidat, döntéseidet pontosabban időzítheted.

Hónapról-hónapra lebontva megtudhatod:

  • mire figyelj fokozottabban,
  • mivel legyél megfontolt,
  • mi az, amibe bátran és határozottan belefoghatsz,
  • mi várható az egészségeddel, munkáddal, pénzügyeiddel, kapcsolataiddal összefüggésben.

Legfőképpen Te mit tehetsz, hogy a 2018-as céljaid a legrövidebb úton, a legkisebb erőfeszítéssel, a legjobb módon valósulhassanak meg.

A Szimbolikus Szellemi Piramis Tana: „ A jó sor, ami nem jósol.”

A döntés joga és lehetősége mindig a Te kezedben van!

Most alkalmad nyílik felkészülten nekivágni a következő évednek.

Az elemzés ára:

15.000.- Ft

Két helyszín közül választhatsz:

  • Éden Oktató Központ: ÉDEN Központ (1134 Bp.  Váci út 67. I. emelet)
  • Szívesen fogadlak a XVII. kerületben is, ha számodra ez jobban elérhető. A pontos címet a jelentkezésed után kapod meg.

 

Bonus:

  1. Éves mentoring. Az év során negyedévente azaz négy alkalommal, előzetes időpont egyeztetés után, lehetőséged van egy 30 perces skype konzultációra.
    Megbeszéljük hogy haladtál, milyen tapasztalatokra tettél szert, milyen kérdések merültek fel útközben.
    Értéke: 000.- Ft, amit most ajándékba kapsz tőlem.

Fontos: a bonusz benne foglaltatik az elemzés árában.

Jelentkezz mihamarabb, foglalj időpontot, mert a helyek száma korlátozott!

Január 28-ig van lehetőség az elemzésre, aztán a kapuk újabb egy évre bezárulnak.

Az elmúlt évek tapasztalati alapján mondom, hogy akik kihasználták az éves konzultáció kínálta lehetőséget, arról számoltak be, hogy nagyon előrevivő változások zajlottak az év folyamán. Ami nagyon fontos, hogy volt alkalmuk felkészülni, másképp dönteni, korrigálni, ha arra volt szükség.

 

Jelentkezés:

Filipidisz Ildikó

Telefon: +36-30-257-1534

E-mail: filipidisz.ildiko@gmail.com

Ne habozz tovább: jelentkezz!

 

Szolgálati közlemények:

  • Ha kérdésed van írj, vagy hívj.
  • Hozz felelős döntést! Ha jelentkezel, gyere is el, ne vedd el a lehetőséget mástól! Tudom, vannak vis maior helyzetek, de a „nincs kedvem kimozdulni”, „hideg van” és társai nem tartozik ebbe a körbe.
  • Ha még bizonytalan vagy, hogy kell e ez neked, látogass el a
    most-elsz.hu oldalamra, és gyere el egy programra, ismerjük meg egymást.

Élj a lehetőséggel, és legyen ez az év a legjobb éved.

Várlak szeretettel:

Filipidisz Ildikó

SzSzP mestertanár, változás coach, a komfortzóna elhagyók támogatója.

Élj szenvedéllyel és ragyogj!