Pálfi Krisztina

Bemutatkozás


pafikrisztiA
mikor gyermekkoromban elterveztem, mi leszek, ha felnövök, két dologról biztosan tudtam, hogy nem érdekel: a gyógyítás és a tanítás. Sok vargabetű után most mégis abban nyújtok segítséget a klienseimnek, hogy lelkük sérüléseit meggyógyíthassák, és tanítom az útonjárókat, miközben magam is egyre többet tanulok. Ennyit a tervekről…

Ha most visszanézek az életemre, és a vágyaimra, azt látom, minden szép szabályosan történt, épp úgy, ahogyan kellett, és csak a történtek újraértékeléséére volt szükség ahhoz, hogy ezt megértsem. Gyermekként az éneklés, a színpad, mindenféle szereplési lehetőség vonzott. Ma már tudom, csak arra a figyelemre vágytam, amit nem kaptam meg. Szüleim a válásuk után a saját életüket igyekeztek újjáépíteni, és én úgy éreztem cserben hagytak. Ma már tudom, épp annyit tettek értem, amennyi tőlük telt. Gyakorlatias gondolkodásmódjukat gyakran éreztem akadálynak, hogy önmagammá válhassak. Ma már tudom, ez a “szárny nyesegetés” segített hozzá, hogy megértsem, merre nem szeretnék haladni. Orvosnak szántak, ehhez képest közgazdászként végeztem a Vendéglátóipari főiskolán, amit azóta sem bántam meg. Az igazi vendéglátás ma is nagy szerelmem, egyik gyűjtőszenvedélyem is a régi étkészletekhez kapcsolódik.

Az ezotériával agyonhajszolt menedzserként ismerkedtem meg. Miközben a szakmámban rendre elértem, amit akartam, a szobám falán pedig ott díszelgett a Mensa HungarIQa oklevele arról, hogy az intelligencia hányadosom magasan átlagon felüli, magánéletem szálai teljesen összegabalyodtak. A külvilág felé a talpraesett, nagyszájú, éleseszû, erôs nôt képviseltem, a tipikus 21. századi szinglit, ám valójában alvási, étkezési zavarok, romokban heverő önkép, katasztrofális párkapcsolatok jellemezték a napjaimat. Végső kétségbeesésemben fordultam a tarot kártyához. Kérdéseim ugyan elsôsorban arra vonatkoztak, hogyan találhatnám meg életem társát, de menet közben rá kellett jönnöm, ennél sokkal nagyobb feladatot kell megoldanom, ha meg akarom találni a békém: azt az utat kell újra definiálnom, amit szeretnék végigjárni, ami HAZA vezet. Hálás vagyok barátnőmnek Tomsits Tímeának, aki arra ösztönzött, hogy olvassak, tanuljak, vegyem kézbe a kártyát, és ezzel a sorsomat, hogy ne mástól várjam a válaszokat, melyek valójában bennem vannak.

2005-ben kezdtem el tanulni az Éden Központban, ahol Spirituális és önismereti tanácsadói diplomát szereztem. Úgy éreztem, itt rátaláltam valamire, ami csillapítja a nyugtalanságomat, egyre többet és  többet akartam tudni a élet esszenciájáról, így újabb és újabb tanfolyamokat végeztem el.

Képesítésem / tanáraim:

  • Numerológus / Eschwigné Varga Zsuzsanna
  • Kazanlár tarot mester /Czimeth István
  • A Szimbolikus Szellemi Piramis Mestertanára / Lekszikov Attila
  • Asztrológus / Dr. Végh Istvánné
  • Bach virágterapeuta

Ám hiába szereztem sorra a minôsítő okleveleket, nem volt bátorságom elszakadni az üzleti élettől. “Hobbi ezoterikusként” baráti körömön gyakoroltam, de a pozitív visszajelzések ellenére hitetlenül kapaszkodtam jól fizető állásomba, ragaszkodtam céges autómhoz, szép névjegykártyámhoz.

2008 augusztusában azonban égi áldásként megérkezett hozzám a kislányom, Manna.

Megváltozott életritmusomhoz már nem illett az üzleti világ. Végre bizonyosan éreztem, hogy eljött az idő: az évek során felhalmozódott tudás a hobbi szintjérôl felemelkedve hivatássá válhat.  Hirtelen minden olyan biztonságossá, természetessé vált, sorra megkaptam, amire csak szükségem volt.

Nap mint nap megélhetem annak a folyamatnak a nagyszerűségét, amely elvezet a fájdalmas téveszméktől a boldogságot hozó önismeretig. Miközben klienseim személyiségét, motivációit, képességeit, lehetőségeit elemzem, magam is egyre fejlődöm, épülök.

Amikor egy szempillantás alatt összeáll a kép s a klienssel közösen rátalálunk valódi problémájára, így ő az általam tartott tükörben végre megpillanthatja önmagát, az számomra is csoda. Ha a tükör még egy kis fényesítésre szorul, Dr. Edward Bach virágesszenciáit hívom segítségül. Az úton tovább haladva kérdéseinkre választ adnak a tudatalattijából feltörő képek, s én mint tolmács, közvetíthetem az üzenetet a Szimbolikus Szellemi Piramis tarotjának jelképrendszerét értelmezve.

Így hát a szó hétköznapi értelmében valóban nem lettem sem orvos, sem tanár, de megértettem, hogy életünk során másra sem törekszünk, mint hogy gyógyítsuk önmagunkat és másokat, hogy tanuljunk egymástól. Megtisztelő feladat, hogy mindezt az Éden Központban gyakorolhatom.

Témakörei:

Bach-virágterápia
Tarot mester
Asztrológia
Önismeret